id. Farkas László

Bakó Sándor

Dr. Fehér János

Dr. Rénes Imre

Dr. Pataki Lajos

Szabó Lászlóné

Dr. Vöröss Sándorné

id. Farkas László
A Szent Lázár Rend Lovagja
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főhivatalnoka
Tiszabura díszpolgára

2002. nyarán, a budapesti Szent Imre Templomban ütötték lovaggá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főhivatalnokát, id. Farkas Lászlót, aki a megtisztelő cím elnyerése kapcsán beszélt életéről, munkájáról, terveiről és célkitűzéseiről honlapunk látogatóinak.

Édesapám kezdetben egyszerű kétkezi munkás volt, esti tagozaton végezte el az általános iskola nyolc osztályát, majd a szövetkezet kocsisaként, később traktorosként dolgozott. Mindenki törekvő, munkájának élő embernek ismerte, családunk a 60-as években az elsők között költözött be a roma telepről a faluba - emlékszik vissza gyermekéveire.
A három fiútestvér mindegyike szakmát tanult, az 1956-ban született László a karcagi gépészeti szakközépiskolában szerzett mezőgazdasági gépészi, később technikusi végzettséget, s másfél évtizeden át a szarvasi állami gazdaság művezetőjeként dolgozott. Több felsőfokú szakképesítés megszerzése után egy kereskedelmi Kft. igazgatóhelyettesi posztját töltötte be, később szaktanácsadó-üzletkötő vállalkozóként tevékenykedett.
38 évesen, háromgyermekes családapaként kezdte el pécsi főiskolai, majd egyetemi tanulmányait (1997-ben és 2002. nyarán vette át diplomáit), jelenleg doktori disszertációja megírására készül.
1998-ban pályázat útján nyerte el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának tanácsosi állását, 2001-től főtanácsos, majd a kormányzati főtisztviselőként az államigazgatás ún. "300 fős elitcsapatához" tartozik.
A rendszerváltás évei óta aktív közéleti, politikai tevékenységet folytat. Többször indult polgármesterjelöltként, a helyi képviselőtestületben tenni akarásáról, eltökéltségéről tett tanúbizonyságot. A parlamenti választások során - bár nem jutott mandátumhoz -, a roma származású jelöltek közül a legjobban szerepelt. Országosan ismert politikussá, közéleti szereplővé akkor vált, amikor a Fiatal Romák Országos Szövetségének elnökévé, és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat tisztségviselőjévé választották.
Az 1990-es évektől, a rendszerváltás és az Európai Unió-s kisebbségi normák elfogadása után a cigányság számára is lehetővé vált, hogy az országos politikában képviseltesse magát. Azóta törekszünk arra, hogy a roma emberek helyzetén, sajnálatosan alacsony életszínvonalán javítsunk, hogy a közeljövőben a fejlődésnek látható eredményei mutatkozzanak.
1991-ben a Roma Parlament ülésén, az ország 32 településéről érkező küldöttek javaslatára jött létre a Fiatal Romák Országos Szövetsége, amelynek elnökévé választották. A szervezet cigány fiatalok, munkanélküliek oktatásához, továbbképzéséhez, munkához juttatásához nyújt segítséget. 1993-ban, az országban elsőként, sikeres felvételi előkészítők után, 16 roma fiatalt sikerült bejuttatniuk tanárképző főiskolára. Közreműködésükkel azóta az ország egyetemein, főiskoláin számos hallgató vehette át diplomáját.
Minisztériumi munkája során a hazai cigányság kulturális, művelődési ügyeiben jár el, törvényelőkészítő munkát végez a kormány számára. Feladatainak bővülésével néha több száz pályázat, kérelem, ügyirat megy át kezei között, ilyenkor a kora hajnali órák is íróasztala mellett találják. A hétvégeken gyakran kap meghívást az ország különböző településeire előadások tartására, a minisztériumi programok bemutatására. Kikapcsolódást a kertészkedés, a ház körüli munka, a barkácsolás, az unokák körében eltöltött néhány óra jelent számára.
Munkájának, közéleti tevékenységének elismeréseként a Szent Lázár Lovagrend az elmúlt évben fogadta tagjainak sorába. A rend, több évszázados hagyományainak megfelelően, a legelesettebb, leginkább rászoruló emberek helyzetén próbál javítani. Menedékházakat tartanak fenn, élelmiszert, ruhaneműt, kisebb pénzbeli segélyeket osztanak hajléktalanoknak, hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak. Magányos idős embereket, betegeket látogatnak, gyógyászati eszközök adományozásával javítják a kórházak egészségügyi felszereltségét. Támogatásukkal több munkahelyteremtő program indult el hazánkban, nemrég kezdték meg a magyarországi Roma Kulturális Központ építését.
Munkám során számos elismerésben, megtiszteltetésben részesültem, de amire azt hiszem, a leginkább büszke lehetek, hogy mindeddig egyedüli cigány emberként, a rend tagjainak sorába léphettem" - tudtuk meg községünk új lazarista lovagjától.
"Lehetőségeim szerint, lakóhelyemen belül is próbálok mindent megtenni, hogy romák és nem romák jobb anyagi körülmények között, egymást tiszteletben tartva, békességben és nyugalomban együtt munkálkodva járuljanak hozzá községünk fejlődéséhez."
 

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend

A lovagrend krisztus egyik tanítványáról, Szent Lázárról kapta elnevezését, aki a hagyomány szerint térítő útjai során hazánk területére is eljutott. Hívei és követői a betegek és rászorulók számára kórházakat, menedékházakat alapítottak.
A középkor folyamán Európa számos országában tartottak fenn iskolákat, trmplomokat, kórházakat, majd a keresztes háborúk idején szerveződtek lovagrenddé. Jelképük a zöld, nyolcágú máltai kereszt. A 18. századtól napjainkig a szervezet vezetői (nagymesterei) a francia, majd a spanyol királyi család tagjai közül kerülnek ki.
Hazánkban már első királyaink segítették működésüket, s a szocializmus évei után újra folytathatják jótékonysági tevékenységüket.

Bakó Sándor
Tiszabura korábbi tanácselnöke
Tiszabura díszpolgára

Tiszabura korábbi tanácselnökét a falunk fejlődéséért sokat tevő, Bakó Sándort szeretnénk látogatóink figyelmébe ajánlani.

Családunk Tiszagyendán élt, édesapám egyszerű zsellérként dolgozott a környező urasági birtokokon - kezdte a beszélgetést Sanyi bácsi -, ám mindig tisztességre, becsületre nevelt bennünket. Jómagam kőművességedként indultam neki az életnek (1960-ban tettem le mestervizsgámat), s több éven át előbb Tiszaburán (a faluba házasságom révén kerültem), majd a fővárosban dolgoztam.

A háború befejezése után a szociáldemokrata párt tagjainak sorába léptem, majd az egyesülés után a kommunista pártba kerültem. S bár soha sem volt szándékom a magam dicsérete, azt hiszem elmondhatom, hogy képességeimet, tehetségemet elismerték, ahogy akkoriban fogalmaztak, a "jövő emberét" látták bennem. Így egy balatoni továbbképző tanfolyam után Budapesten vállalati munkaügyi osztályvezetőjeként dolgoztam, s a minisztériumban folytatott megbeszélések után szóba került trösztigazgatói kinevezésem is. Azonban öreg, gondozásra szoruló szüleinkre való tekintettel végül a felkínált állást nem fogadtam el, s községfejlesztési csoportvezetőként előbb a kunhegyesi, utóbb a tiszafüredi járási tanácshoz kerültem. Másfél évtizeddel később a nagy tiszai árvíz idején (1973-ban) a vízügyi kormánybiztos mellett hat község talpra állítási segélyeinek ügyét intéztem.
Habár itthon többször lehetőségem nyílt arra, hogy vezető állásba kerüljek (azonban soha senkivel nem kerestem az összeütközést, senki hivatalára nem törtem), végül csupán a '70-es évek elején fogadtam el a tanácselnöki megbízatást, s az itt eltöltött két ciklus után 1979-ben mentem nyugdíjba.
A mai fiatalok számára szinte elképzelhetetlenek azok a viszonyok, amelyek a mi generációnk mindennapjaihoz még hozzátartoztak. Abban az időben esténként még petróleumlámpával világítottunk, a Tiszáról, később a kutakról kannákban hordtuk a vizet, nem voltak járdáink, betonútjaink (sokszor előfordult, hogy az őszi esők idején a sárba fektetett csutkaszárat használtuk járdának).
Mindig jóleső érzés tölt el, ha látom, ha elmegyek azon épületek mellett, amelyek tanácselnökségem alatt születtek, jöttek létre. Néha a könny is kicsordul a szememből, ha rágondolok, mennyit jártam, mennyit kilincseltem ezek megépítése érdekében a minisztériumokban, a különböző állami és pártvezetőknél, meggyőzve őket, hogy ennek a kis falunak is szüksége van új iskolára, óvodára, vízműre, vezetékes ivóvízre, aszfaltozott utakra (csupán néhányat említve a sok közül). Sokan elirigyelték, szerették volna ha más községben épülnek meg mindezek, de sok gond és küszködés után végül sikerült majdnem mindent megvalósítanunk. Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor közadakozásból, szombati, vasárnapi társadalmi munkával együttes erővel, a falu javáért dolgozva építettük a ravatalozót, az óvodát, a TSZ-székházat.
Bár néha hallottam olyan megjegyzéseket, mint: "Ugyan mire mentél az önzetlenségeddel, nagylelkűségeddel!?", ám azt hiszem nem csupán a vagyonnal való bűvölködésben áll az életünk, s a pályámon és életemen át körülvevő tisztelet, szeretet és megbecsülés többet jelentett számomra mindennél. Elmondhatom, hogy mindig boldognak, megelégedettnek éreztem magamat, örömmel töltött el a munkám, hogy alkothatok, a köz javára dolgozhatok.
A mai generációknak annyit üzenhetek, hogy becsüljék, óvják amit eddig felépítettünk, s mindenki tehetsége szerint járuljon hozzá a falu szépítéséhez, a jobb, békésebb élethez.

Dr. Fehér János
Szemészprofesszor
Tiszabura díszpolgára

Augusztus huszadikai program alkalmával, ünnepi képviselő-testületi ülés keretében avatták díszpolgárrá községünk hírneves szülöttét, Dr. Fehér János szemészprofesszort.

Édesapám Kunhegyesről egy báli mulatságon történt ismeretség, melyből utóbb házasság született - költözött Tiszaburára. 1945 után a világ második legnagyobb inflációja idején - amikor a fővárosi utcákon söpörni lehetett az értéktelenné vált bankókat , vette át a burai hivatal gazdasági irányítását, (megjegyzem fejben úgy számolt, mint mások géppel, vagy papíron), s a községházán eltöltött 35 év szolgálat után vonult nyugalomba. Apró gyerekként éltem át a világháború frontjainak átvonulását (1939-es születésű vagyok), az elemi iskola után középiskolai tanulmányimat Kisújszálláson végeztem, orvosdoktori diplomát 1964-ben Debrecenben szereztem - kezdte a beszélgetést dr. Fehér János. Az egyetem tanulmányaim második évében tanári felkérésre az anatómiai intézet kutatásaiban vettem részt, később önálló bonctani gyakorlat vezetésével bíztak meg. Szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, amikor a nyári szünidőben Tiszaburán Halász doktor urat helyettesíthettem, s a foghúzástól kezdve a gyomormosásig szinte mindent végeztem (több mint 2000 receptet írtam fel), s emellett hajnalig tartó pingpongmeccseket, izgalmas kártyacsatákat vívtunk - mesélt ifjúkori éveiről.
A későbbi professzor már ebben az időszakban kitűnt tehetségével, kiemelkedő képességeivel. Szakmai berkekben tanárai, egyetemi oktatói, kutatótársai bárkinek jó szívvel ajánlhatták, s előmenetele töretlenül haladt egészen a világhír eléréséig.
1964-től a miskolci kórház országosan ismert szemosztályán dolgoztam, majd 1968-ban meghívást kaptam a SOTE újonnan felállított szemklinikájára, ahol kutatásaim végzésére laboratóriumot biztosítottak számomra. S habár tartóztattak, három éves munka után nem tudtam ellenállni a kor legnevesebb szemésze, Prof. Jules Francois hívásának, aki itthoni eredményeim ismeretében belgiumi szemklinikájára hívott meg., s ahol a világ számos pontjáról érkező kollégákkal - kitűnő, a magyar viszonyokkal sajnos össze sem hasonlítható körülmények között - két évig dolgozhattam.
Hazatérése után előbb egyetemi adjunktusnak, utóbb docensnek nevezték ki, s több tudományos minősítést is szerzett. Tanulmányútjai során megfordult Európa számos tudományos fellegvárának számító orvosi intézetében, szemklinikáján. 1983-ban három hónapot töltött Rómában, s megszervezte az egyetem szemészeti klinikájának elektronmikroszkópos laboratóriumát. Hazai munkaviszonya megtartása mellett vendégtanári állást fogadott el az olasz fővárosban (váltakozva Budapesten és Rómában dolgozott), hazánkban elsőként ekkor végzett sikeres műtétet rövidlátás ellen. Budapesti laboratóriumában a világon először alkalmazott szemészeti vizsgálati módszert dolgozott ki, s kutatásai eredményeként új gyógyszer került forgalomba.
A professzor úrnak több mint 150 tudományos közleménye jelent meg magyar, olasz, angol, német, francia nyelven, angol nyelven íródott többkötetes műve ma is a szakorvosképzés tankönyve. Több új szembetegség felfedezése fűződik nevéhez, négy általa kifejlesztett gyógyszerszabadalom segítheti a közeljövőben a betegek gyógyulását.
Európa szinte valamennyi fővárosa mellett tudományos konferenciák előadójaként szerepelt az Egyesült Államok, Kanada, Dél-Amerika nagyvárosaiban, Tokió, a Hawai szigetek, Bermuda egyetemein, konferenciaközpontjaiban. Munkája elismeréseként tagjainak sorába választotta az amerikai Tudományos Akadémia és tíz nemzetközi tudományos társaság, a magyar Kiváló munkáért kitüntetés mellett több olasz szakorvosi díjat, érdemérmet, díszdiplomát vehetett át. Évtizedek óta tudományos tanácsadója a Vakcina kft-nek, kutatási, fejlesztési igazgatója a Nutripharma Gyógy- és Tápszer Kft-nek. Szárnyai alá vett több ifjú tehetséget, számukra kívánja átadni tudását, tapasztalatait, körülötte egyfajta tudományos, a szemészet terén világraszóló eredményeket felmutató iskola szerveződik. Amire talán a legbüszkébb vagyok, az az öregedés során fellépő, fokozódó betegségek iránti fogékonysággal kapcsolatos kutatásaim, s ezzel kapcsolatos új gyógyszerszabadalmam. Ifjúkorom óta foglalkoztat a probléma, hogy idős korban milyen folyamatok zajlanak le a szervezetben, s hogy ezt hogyan lehetne megállítani, lassítani. Kutatásaim során azt tapasztaltam, hogyha a sejtek tápanyagégetésénél tökéletes folyamatot tudnánk megvalósítani - mintha egy kályha salakanyag keletkezése nélkül égetné el a fűtőanyagot - jelentősen csökkentenénk az öregedés során fellépő káros jelenségeket, betegségeket, erősítenénk a szervezetet, az általános ellenálló képességet. Az így született gyógyszert hatékonyan alkalmaztuk a különböző szembetegségek gyógyításánál, megelőzésénél. Az új készítmény kipróbálását, a világon egyedülálló módszer tesztelését a pécsi szemklinikán végeztük, s örülök, hogy ezzel is jelentős presztízsnyereséget szereztünk kis hazánknak.
Jelenleg is dolgozunk egy új, gyors és egyszerű szemvizsgálati módszer szabadalmaztatásán, amely lehetővé teszi, hogy bármely betegséget már korai stádiumában felfedezzünk, s orvosolni tudjuk. Egy-egy készítmény, gyógyszer kifejlesztése és elfogadtatása azonban több mint tíz évet vesz igénybe, s rengeteg aprómunkával jár (szinte a hét minden napján a kora hajnali órák is íróasztalom, számítógépem mellett találnak). Sajnos gyakran találjuk szemben magunkat azzal a problémával, hogy a gyógyszergyártók (melyek több száz millió dolláros befektetéseket eszközölnek egy-egy nagyobb fejlesztésre, kutatásra) az emberiség java, a gyógyítás helyett ezzel ellentétes, kizárólag piaci érdeket tartanak szem előtt, s minden eszközzel akadályozzák egyéb termék forgalomba kerülését, mások kutatási eredményeinek elfogadását.
1992-ben költöztünk Rómába, ahol a város elegáns központjában bérlünk épületet, mely egyben rendelőmnek is otthont ad. Egyetemi oktató munkám mellett jelentős magánpraxist alakítottam ki. Betegeim között a katolikus egyház, a diplomáciai testületek, a politikai élet és a művész világ képviselőit mellett az ország szinte minden pontjáról érkező olasz átlagembereket is fogadhatom. Megható, amikor hálájuk, szeretetük apró jeleivel halmoznak el bennünket. Egyszerű halászoktól számolatlanul kapom a "tenger gyümölcseit", konyhánk bővelkedik, tejben, vajban, zöldségfélékben. Internestes oldalaimat is sokan látogatják, leírják panaszaikat, s a távolból próbálok megfelelő tanácsokat adni, gyógymódot találni - mesélt élményeiről.
A magánéletével kapcsolatosan azt is megtudtuk, hogy 1970-ben kötötte össze sorsát Kérész Éva középiskolai magyar-olasz szakos történelemtanárral, s házasságukból két gyermek született. Az idősebb Lívia komputer grafikus (egy magyar fiúval való ismeretség után a közelmúltban települt haza Kaliforniából),
Ákos mérnök-közgazdász, egy multinacionális játékgyár menedzsere Los Angelesben. A szülők évente öt-hat alkalommal látogatnak hazánkba, a professzor úr nyári szabadságát községünkben, idős édesanyja társaságában tölti. Munkája, sokirányú tevékenysége naponta csupán egy-két órás szabadidőt enged meg számára, hobbijai közé a kertészkedés, a komolyzene, a jazz hallgatása tartozik. Több könyvet és novellát fordított olaszról magyarra (Fekete István "Vuk" című kisregénye az olasz fiatalok körében is sikert aratott, kiadóra vár Örkény népszerű drámájának /"Tóthék"/ olasz nyelvű fordítása).
Kevesen tudják, hogy Tiszaburán is többen köszönhetik egészségüket, emberhez méltóbb életüket önzetlenségének, segítségének. Soha nem feledkezett el arról, honnan indult, szülőfaluja érdekei, fejlődése mindig szeme előtt lebeg. Jelenleg is több országos hírű vállalkozással, ill. falunkbeli gazdálkodóval folytat tárgyalásokat, hogy a helyben termelt gyümölcsöket - (a tervek szerint porított formában), valamint különböző gyógynövényeket milyen úton-módon lehetne régiónkban, esetleg országosan értékesíteni, híressé tenni. Munkájához, tervei megvalósításához további sok sikert, kitartást, jó egészséget kívánunk, hogy tudását, tehetségét sokáig kamatoztassa még az emberiség javára.

Dr. Rénes Imre
Állatorvos
Tiszabura díszpolgára

1936 márciusában születtem Tiszaburán, ahol édesapám hentes és mászárosként tevékenykedett, s drága emlékű édesanyám húgommal együtt nagy gonddal nevelt bennünket. Felmenőink között német-vallon, sváb, kun vagy szlovák származású nagy- és dédszülőket említhetek meg - írja dr. Rénes Imre önéletrajzában.

Gyermekkoromban, amikor édesapám állatokat vágott, ott sündörögtem körülötte, s érdeklődéssel figyeltem a számomra addig ismeretlen "állatok belső világát", mely - mint később kiderült - meghatározó élményt jelentett pályaválasztásom szempontjából. Az állatorvosnak amúgy is nagy becsülete volt a faluban, s talán kevesen tudják , hogy tiszaburai születésű néhai Berrár Mihály sebészprofesszor is, akinek nyomdokait követve - több más kitűnő helybéli kollégámmal egyetemben - léptünk értelmiségi, állatorvosi pályára.
Elemi iskolai tanulmányaimat viszontagságos időkben, az orosz csapatok bevonulása és a kommunista hatalomátvétel, s nagyarányú tisztogatások idején (amikor édesapámat kisiparos volta miatt eltávolították) Kunhegyesen és Tiszaburán végeztem. Ezután a kisújszállási református gimnáziumba és annak internátusába kerültem, ahol kiváló tanárainknak köszönhetően jó alapokat kaptunk egyetemi tanulmányainkhoz.
1954-ben sikeres felvételi vizsgák után vettek fel az Állatorvos-tudományi Főiskolára. Minden idők legnagyobb létszámú első évfolyama volt a miénk, több mint 200 hallgatóval, akik közül az első államvizsgát követően közel hetvenen kaptunk diplomát. A főiskolai élettani előadásokon Kemény Armand felismerhetetlenségig átoperált kutyája, a professzor és munkatársai véres köpenyének látványa tudatosította bennünk, hogy itt vérre mennek a dolgok a szó konkrét és átvitt értelmében is.
Diplomaszerzés után Túrkevén gyakornokoskodtam, majd a Debreceni Állategészségügyi Intézetbe kerültem. Kitűnő kollégáim feletteseim zöldfülűként is teljes jogú vitapartnerüknek tekintettek, ennek következtében épült be gondolkozásomba, hogy sohasem fogadjam el a tekintélyelvű diagnózisokat. Az intézet állatorvosi elsőnek írtak le több, a juhok, sertések, lovak körében előforduló betegséget, s egy - a gyakorló állatorvosok számára írt könyvben- a méhek költésrothadása fejezetének jómagam lehettem a szerzője.
1963-ban Hajdúnánásra kerültem városi főállatorvosnak, majd az állategészségügyi állomások központjának és laboratóriumának kiépülése után 1969-ben Debrecenbe kerültem laborvezetőnek. Itt szabad kezet kaptam kutatási hobbim kiélésére, s befejeztem a baromfikolerával kapcsolatos intézeti munkám során megkezdett vizsgálódásaimat. Ebben az időszakban több cikkem is megjelent a sertés tüdővizenyő, a szarvasmarhák roncsoló orrhurutja és egyéb betegségekkel kapcsolatban az állatorvosi szaklapokban.

1974-től a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság főállatorvosi, majd szarvasmarha-tenyésztési üzemág igazgatói posztját töltöttem be. Munkám közben sokat és szívesen operáltam (császármetszés, bendőmetszés, szívburokfeltárás stb.), s folytattam publikációs tevékenységemet a praxisban gyűjtött tapasztalataim bővülő köréből. 1980-ban a szaporodás biológia tárgykörből szereztem szakállatorvosi diplomát.
1983-tól szülőfalumba kerültem a községet is ellátó termelőszövetkezeti üzemi állatorvosnak, majd 1992-ben családommal a Szeged melletti Algyőre költöztünk. Itt a Csongrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás Pick Rt.-nél működő kirendeltségének voltam az állatorvosa. Munkám elismerését több kitüntetés, emlékérem fémjelzi. Közéleti szereplésem kapcsán megemlíthetem, hogy kezdeményezésemre történt, hogy a második világháború áldozatainak emlékére Tiszaburán 1991-ben kopjafát állítottak, illetve közreműködtem abban, hogy egyik utcánkat Berrár Mihály professzorról nevezzék el. Szülőfalumban a református egyház presbitereként tevékenykedtem, míg jelenleg a Szeged Petőfi-telep gyülekezetének gondnoka vagyok.
A családon belül többen viszik tovább az orvosi, állatorvosi hagyományokat. A szűk családi összejöveteleken velem együtt öt állatorvos, négy orvos, egy orvostanhallgató, egy jogász és egy külkeres jelenik meg a vendégek körében. Húgom Semmelweis-díjas szemészorvos, egyik lányom fogorvos, a nagyobbik kereskedelmi főiskolát végzett (mindketten Budapesten élnek, s egy leányunokával is büszkélkedhetek), második házasságomból született fiam Szegeden orvostanhallgató, s példámat követve két unokatestvérem is az állatorvosi pályát választotta.
Eötvös Lóránd professzortól olvastam, hogy bármilyen fontos dolgát félretette, ha kislányainak elromlott játékbabáit kellett megjavítania. Jómagam mindig igyekeztem hasonlóan cselekedni! Ha kellett, kirándultunk, fociztunk, gombfociztunk, kártyáztunk, sakkoztunk és sportoltunk. Fiatal koromban jógáztam, úsztam és atletizáltam, s mai híve vagyok a rendszeres testedzésnek.
Mindemellett szeretem az irodalmat és a történelmet, Benedek István önmeghatározásával élve szabatos fürkésznek tartom magamat. Hiszem, hogy az állatorvos lát legjobban bele a vidéki emberek életébe, mert ő jut el az istállókba, ólakba, kamrákba, ahol nem készülnek úgy fel a fogadására, -kiöltözve, mintha orvos, tanár érkezne beteghez, vagy családlátogatásra. Tapasztalataimról (többek között az 1956-os eseményekről, az ezzel kapcsolatos élményeimről és sorsfordító történéseiről) Gaudamus igitur címmel, szamizdat kiadásban jelent meg apró könyvecském. Ma is aktívan írogatok, igaz csupán az íróasztalfióknak. Egyik írásom az emberiség lélekszámának tolerálható legfelső határa, Éva ősanyánk mikrobiológiai háttere, a bibliai Mózes, s a zsidóság exodusának témaköreit taglalja.
Mióta eszemet tudom, a Tisza szerelmese vagyok. Visszaemlékezem, amikor gyermekkoromban a klottgatyás haverokkal, a Tisza-gáton vonultunk és együtt énekeltünk: - "Édes Erdély, itt vagyunk, érted élünk és halunk...". Hányszor gyönyörködtünk a tiszavirágzásnak nevezett kérészek szerelmes nászában! Lelki beteg lettem, amikor 2000-ben tudomást szereztem a ciánszennyeződésről. Ha elérkezik a földi élettől való végső búcsú ideje, meghagytam gyermekeimnek, hogy hamvaimat szülőfalumnál szórják a Tiszába.

(Díszpolgárunk bemutatása a Kamarai Hírek, 2005. október 26-i, -Állatorvosok arcképcsarnoka - Rénes Imrét méltató - cikke felhasználásával készült.)

Dr. Pataki Lajos
Nyugalmazott egyetemi tanár, gyermekorvos
Tiszabura díszpolgára

Községünk neves szülöttét, Dr. Pataki Lajos nyugalmazott egyetemi tanárt, gyermekorvost,
községünk önkormányzata 1997 tüntette ki a Tiszabura Díszpolgára címmel. A jelenleg Szegeden élő, s a közelmúltban hazalátogató Doktor Úr nemrég juttatta el hozzánk eredményekben gazdag pályáját bemutató önéletrajzát,
melyet ezúton ajánlunk Minden Kedves Érdeklődő figyelmébe.

Nevem: Dr. Pataki Lajos. Újpesten, 1934. január 9-én születtem. Családom apai ágon ősi tiszaburai família, Anyám óballai születésű. Szüleim születésem idején Budapesten tartózkodtak, három hónapos koromban költöztek vissza Tiszaburára. Édesapám cipész-segéd, Édesanyám háztartásbeli volt.
Elemi iskoláimat Tiszaburán kezdtem. Az iskolai oktatás a háborús viszonyok következtében hosszabb ideig szünetelt. Ezen idő alatt Kacskó János, Tiszabura Református Lelkésze több alkalommal jelezte Szüleimnek, hogy iskolai előmenetelem alapján alkalmasnak tartana arra, hogy felsőbb iskolában tanuljak tovább. Anyagi helyzetünk azonban nem tette lehetővé, hogy nyilvános középiskolába kerüljek. A Tiszteletes Úr vállalta, hogy ellenszolgáltatás nélkül, magántanulóként foglakozik velem. Kacskó János Tiszteletes Úr önzetlen segítségének köszönhetem, hogy egy év után a Kisújszállási Gimnáziumban eredményesen levizsgáztam.

Sorsom a továbbiakban is szerencsésen alakult. Ebben az időben szervezték meg Kisújszálláson a NÉKOSZ (Nép Kollégiumok Országos Szövetsége) kollégiumot. Ez a szervezet volt hivatott a tehetséges falusi gyermekek tanulását biztosítani. A kollégium tagjaként 1947. évben az akkori nyolc osztályos gimnázium harmadéves tanulója lettem. A NÉKOSZ megszűnése után a Kisújszállási Állami Diákotthonba kerültem. A nyári szüneteket többnyire szüleimmel együtt, fizikai munkával töltöttem. Az érettségi előtti esztendőben az aratás bejfejezése után, cséplőgépnél dolgoztam. Az adminisztratív teendők ellátása mellett a fizikai munkában is részt vettem, s így mint "egész részes" kerestem meg a Családom évi fejadagját. A cséplőbrigádban tiszaburai roma származású emberekkel dolgoztam együtt. Többek között: Kóka bácsi - törekrakó, Cimbalmos Károly - szalmakazlas, a mindig zsörtölődő Miska és a fiatalon kopaszodó, szemhibával bajlódó "Rákosi" - rudashordók, Jancsi - Kóka Maris férje -, zsákos tartoztak a csapatba.
A Kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban 1953-ban érettségiztem. Ez év őszén felvételt nyertem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvoskarára. Egyetemi éveim alatt kollégiumban laktam, ösztöndíjas voltam. Mivel otthonról anyagi támogatást nem kaphattam, az ösztöndíj kiegészítésére diáktársaimmal együtt gyakran vállaltunk éjszaki fizikai munkát a Szegedi Paprikagyárban.
A nyári katonai szolgálat és a kötelező kórházi gyakorlatok letöltése után megmaradt kevés időt Tiszaburán töltöttem. Szabadságom alatt iparkodtam pénzt keresni, hogy az őszi egyetemi évkezdést könnyebbé tegyem. Ebben az igyekezetemben nagy segítségemre volt Herczeg Boldizsár. Bódi bátyám teherautóján több nyáron át rakodó munkásként dolgoztam.
Az 1956-os eseményeket több ezer diáktársammal együtt Szegeden éltem át. Az 50 éves évforduló megünneplésre rendezett ünnepségünket a Köztársasági Elnök jelenlétével tisztelte meg.
Az orvosegyetemet 1959-ben végeztem el. Dédelgetett vágyam volt, hogy falusi orvos legyek. Azonban az egyetem vezetősége tanulmányi eredményeim alapján alkalmasnak tartott arra, hogy egyetemi intézetben dolgozzam. Így kerültem a Szegedi Orvosegyetem Gyermekklinikájára. A klinikán a gyógyító és oktató tevékenységen kívül, nemzetközi hírű kutató munka folyt. Az intézeti munkához szükséges feltételeknek nagy szorgalommal és intenzív tanulással igyekezem megfelelni. Három évvel később ösztöndíjasként Finnországba utazhattam. Az első külföldi utam döntő hatással volt pályám további alakulására.
Az 1963. évben csecsemő- és gyermekgyógyászatból szakképesítést szereztem, és tanársegéddé léptem elő. A szakvizsgát követően professzoraim önálló kutató munkára is alkalmasnak találtak. Az ekkor kezdődő, több évtizeden át tartó tudományos tevékenységem szorosan a mindennapi gyógyító munkához kapcsolódott, az újszülött-kori betegségek hatásosabb kezelését szolgálta. 1968-ban németországi ösztöndíjat kaptam. A Berlini Gyermekklinikán megismert gyógyító eljárásokat és modern vizsgálati módszereket a hazai gyakorlatban is sikerrel alkalmaztam.
Időközben számos közleményem jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. 1971-ben meghívást kaptam a Svédországban megrendezett Nemzetközi Gyermekorvos Kongresszusra. A kongresszuson több éves kutató munkámról adtam számot. Ennek eredményeként a Stockholmi Nemzetközi Vezetőség az Európai Gyermekorvos Társaság tagjává választott. Idehaza egyetemi docensi címet kaptam.
Az 1978-as esztendőben nagy kihívás elé kerültem. A Szegedi Gyermekkórház élére igazgató főorvosnak neveztek ki. Az igazgatói beosztás sokrétű feladatra kötelezett. Szeged Város valamennyi gyermek-egészségügyi intézménye - gyermekkórház, gyermekrendelő intézet, gyermek körzetek, védőnői, iskolaorvosi hálózat - közel ötszáz dolgozóval a vezetésem alá tartozott.
1979-ben újabb szakképesítést szereztem neonatologiából. Ez a tudományág a megbetegedett kora- és újszülöttek intenzív kezelését foglalja magában.
1981-ben külföldi munkára kaptam ajánlatot. A több évre szóló kuwaiti kiküldetésem Édesanyám egyre súlyosbodó betegsége miatt elmaradt.
1985-ben az Orvosegyetem Tanácsának javaslatára címzetes egyetemi tanárrá neveztek ki. Többirányú orvos tevékenységemet a professzori cím elnyerés után is változatlan intenzitással folytattam. Több nemzetközi kongresszuson (Turku, Helsinki, Stockholm, Prága, Berlin, Bécs) vettem részt.
1997-ben nyugállományba vonulásom alkalmából, több évtizedes gyógyító, oktató és kutató munkám eredményeként a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetést kaptam meg.

Kitüntetéseim:
Érdemes Orvos
Kiváló Orvos
A Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje
Tiszabura Díszpolgára

A legnagyobb kitüntetésnek és egyben az élet legnagyobb ajándékának tartom, hogy orvosi hivatásomat gyermekorvosként gyakorolhattam.
Nős vagyok, feleségem Dr. Kovács Eszter, abádszalóki születésű nyugalmazott megyei bíró. Ismeretségünk hat évtizede a kisújszállási gimnáziumban kezdődött, ahol osztálytársak voltunk. Egy leánygyermekünk van, aki ügyvéd.
Az idő múlásával a tiszaburai személyes kapcsolataim fokozatosan lazultak, de érzelmi kötődésem változatlan maradt. Ezt a kötődést gyermek- és ifjú kori élményeim és a burai temetőben nyugvó Nagyszüleim, Szüleim és Barátaim emléke táplálja és őrzi.
Eredményesnek tekinthető életutam ellenére dicsekvésre nem lehet okom. Meggyőződésem, hogy a mezítlábas burai osztálytársaim közül többen nagyobb ívű pályát is befuthattak volna, ha a sorsuk másként alakul. Arra azonban büszke lehetek, hogy boldogulásom érdekében elvtelen segítséget sohasem vettem igénybe. Amit elértem, a magam erejének, paraszt őseimtől örökölt szívósságomnak és sok tisztességes ember önzetlen támogatásának köszönhettem.

Gazdagságra nem törekedtem. Vagyont nem gyűjtöttem. Gyógyító munkámban mindig az alább idézett, évszázados orvosi intelem vezérelt:
"Vivere Aliis non Sibi
constituit essentiam Medici."
/Másokért élni, nem magunknak,
ez az igazi orvoslás lényege./

Prof. Dr. Pataki Lajos
nyugalmazott egyetemi tanár,
gyermekorvos

Szabó Lászlóné
Etelka Néni
Tiszabura díszpolgára
 

Jónéhány éve, még 1997 végén avatták díszpolgárrá Etelka nénit
aki hosszú és eredményes tanári pályája alatt sokunkkal szerettette meg a könyvek, versek olvasását,
s aki férjével együtt községünk lakóinak megbecsülését, tiszteletét vívta ki. Néhány mondatban a tanárnő pályáját, életútját szeretnénk bemutatni Tisztelt Látogatóinknak.

Családunk kezdetben a nagyszüleink - ma Tiszagyendához tartozó, akkor még majd 20 holdas területet, gyümölcsöskertet magában foglaló - tanyáján élt, majd 1940-ben, hat éves koromban - költöztünk kunhegyesi otthonunkba. Édesapán törekvő, földjét gyarapító parasztember volt, később - a szocialista rendszerben - a termelőszövetkezetben dolgozott - kezdte a beszélgetést Etelka Néni.

Az elemi tanulmányaim elvégzése után a világháború legnehezebb éveiben (a német megszállás, az orosz frontok átvonulása, bombatámadások, légiriadók, hosszú lovaskocsis utazások korszakában) kerültem a kisújszállási polgáriba. Az iskola, a tanulás mindig nagy vonzóerőt jelentett számomra.
Ismerőseimtől ölszámra hordtam az akkor még kemencesutban tartott ponyvaregényeket, s erre az időszakra tehetők első nagy olvasmányélményeim. Lenyűgözött Defoe hősének, a lakatlan szigeten kemény munkával otthont teremtő Robinsonnak a története, s megragadtak Gárdonyi tiszta jellemű, kalandos sorsú egri regényalakjai. Ha belefeledkeztem valamely könyv olvasásába, a külvilág zajai, történései szinte megszűntek számomra.

A sors különös kegyének tekintem, hogy amikor anyagi lehetőségeink híján nem tudtam megkezdeni gimnáziumi tanulmányaimat, váratlanul (édesapám vasúti utazása, s egy idegennel folytatott beszélgetése, s felajánlott segítsége kapcsán)
a békéstarhosi zenei tagozatos osztályban kezdhettem meg tanulmányaimat.
1952-ben kitűnő eredménnyel érettségiztem, s mivel ekkoriban az eminens diákok felvételi nélkül kerültek felsőoktatási intézményekbe, a fővárosi Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolára iratkoztam be. Tanáraim között neves egyetemi előadókat, tudósokat, illetve egy akadémikust is említhetek, akik a korábbi kedvenc tárgyaim, az irodalom és történelem mellett a tiszta, logikus felépítésű nyelvtant is megszerettették velem - mesélt diákéveiről. Ezekben a tanárhiányos években számos vidéki helységből érdeklődtek a végzős hallgatók iránt, s a főiskolához berkező pályázatok közül végül Tiszaburára esett a választásom.
A tanítás kezdetben több épületben, s gyakori délelőtt-délutáni váltásokkal zajlott.
A munkámban - a néha bizony éjféli órákig tartó dolgozatjavítások, fáradság és törődés mellett - mindig örömet találtam. Szívesen gondolok vissza olyan esetekre, amikor a kis iskolakerülő gézengúzt kézen fogva vezettem vissza a tanórákra,
mikor osztályomat megdicsérték kiránduláson tanúsított kulturált magaviseletéért, illetve ha munkám, személyes ráhatásom hozzájárult ahhoz, hogy jó képességű diákjaim szép sikereket érjenek el.

A községet szinte második szülőfalumnak tekintem, ahol elismerést, tiszteletet kapok majd mindenkitől. Itt találtam életem párját, akivel kölcsönös szeretetben, tiszteletben éltünk évtizedeken át, s aki sajnos 1996 óta nincs már közöttünk. Díszpolgárrá történő megválasztásom után úgy éreztem, hogy ez nem kizárólag a saját, hanem az uram érdeme is, aki mindig mellettem állt, segített, hogy munkámat úgy végezhessem, ahogy az megkívántatik.
E megtisztelő cím elnyerése egyben a pedagógustársadalom elismerése is, hiszen mindannyian hozzájárulunk e nemes munka, a jövő nemzedékek útjának egyengetéséhez.

Nyugdíjba vonulásom óta fölös szabadidőmet a családra, a szomszédasszonyommal végzett folyóparti sétákra, olvasásra, rejtvényfejtésre fordíthatom.
Attila fiamék Örményesen élnek, lehetőségeinkhez képest gyakran találkozunk, s ilyenkor külön öröm találkozni bűbájos kis unokámmal.

Úgy gondolom, mindenki már fiatal korától sejti, előre érzi sorsát, leendő életét. Legbelül, egész valómban mindig éreztem a vonzódást a pályához, az iskolához, a gyerekekhez. Számomra az volt megírva, hogy az ifjú generáció lelkével bánjak, istápoljam, hogy pedagógus kollégáimmal együtt minél többet, jobbat nyújtsunk számukra - fejezte be a beszélgetést községünk díszpolgára.

Községünk legújabb díszpolgára - Dr. Vöröss Sándorné

2017 augusztus 19-én a községháza dísztermében, rendkívüli ünnepi képviselő-testületi ülés keretében került sor polgármesteri hivatalunk korábbi munkatársa, Dr. Vöröss Sándorné díszpolgárrá avatására. Mindenki "Margitka nénije" községünk vezetőitől vette át a színpompás virágcsokrot, a szép és tartalmas ajándékkosarat, a jeles eseménynek "emléket állító" díszoklevelet, illetve fogadta a jegyző asszony, valamint a korábbi munkatársak, Baksa Jánosné, Tóth Ferencné és Mészárosné Rózsa Edit jókívánságait.

A polgármester és alpolgármester úr ünnepi köszöntőjében méltatta újdonsült díszpolgárunk hosszú és eredményes életútját és munkásságát, amelynek révén méltán érdemelte ki falunk lakóinak megbecsülését és szeretetét. Dr. Vöröss Sándorné több mint három és fél évtizeden keresztül (2003-ban - 70. életéve betöltése után - történt nyugdíjba vonulásáig) az igazgatás, szociális és gyámügy, valamint a szabálysértési esetek területén, lelkiismeretesen, őszinte humánummal, mindenki megelégedésére látta el aktuális feladatát. Igaz emberséggel, feladatkörén jóval túlmutató lelkiismeretességgel és jóakarattal oldotta meg a hozzá fordulók apró-cseprő -  vagy némelykor sorsfordító - ügyeit, segítette a leginkább rászorulókat, simított el - olykor megoldhatatlannak tűnő -  vitás eseteket. Hivatali munkássága utolsó szakaszában is fiatalokat megszégyenítő szellemi frissességgel és fáradhatatlanul (hisz' Margitka nénivel "az alvégtől-a felvégig" gyakran találkozhattunk, amikor valahol megoldásra váró probléma "ütötte fel a fejét") végezte a napi teendőket.

A polgármesteri hivatal és a községi önkormányzat vezetői és munkatársai, valamint falunk teljes lakossága nevében kívánunk számára további jó egészségben, tartalmasan eltöltött hosszú éveket, hogy - mindannyiunk szeretetétől és megbecsülésétől övezve - élvezze a jól kiérdemelt pihenés esztendeit.