Gálfy-Bódi Tamás

Augusztus 12 és 20 között a Tiszaburai Művészeti Alkotótábor 2005. elnevezésű program keretében neves vendégeket köszönthettünk községünkben, s az illusztris személyiségek közül a világhírű Gálfy-Bódi Tamást mutatjuk be.

Családunk a Marosvásárhelytől nyugatra fekvő, a Mezőség kapujának számító Mezebergenyéről, egy apró székelyföldi faluból származik - kezdte mondandóját a hírneves művész. Kisnemesi származású, gazdálkodást folytató szüleimtől a világháborút követő években mivel kuláklistára kerültünk - a román kommunista rezsim minden mozdítható vagyonunkat, állatainkat, mezőgazdasági eszközeinket elkobozta. Jómagam gyermekkoromat szörnyű kimondani is - egy állati trágyával kitapasztott istállóban töltöttem, s a felszabaduló káros gázok, ammonia származékok mai napig kiható súlyos egészségkárosodást eredményeztek számomra. A kilenc testvér közül másodszülöttként korán nyakamba szakadt a család fenntartásának gondja (kívánságomat, hogy papi pályán szolgáljam nemzetemet, sajnos nem tudtam megvalósítani), s több mint másfél évtizeden át gépkocsivezetőként tevékenykedtem. Azonban vallom, hogy a munka nem szégyen, s egyik hosszú utazásom alkalmával - egy éjszakai autóstoppos személyében - ismerkedtem meg első feleségemmel. Művészetek iránti vonzalmamat, tehetségemet kezdetben autodidakta módon képeztem, fejlesztettem, később Marosvásárhelyen szereztem ez irányú szakképesítést. A romániai helyzet, állapotok azonban nem biztosított számomra elég teret tehetségem kibontakoztatására (az erdélyi magyarság problémáit, életkérdéseit feldolgozó műveim kapcsán állandó zaklatásnak, háborgatásnak voltam kitéve a hírhedt román állambiztonsági szervek részéről), s ez is közrejátszott abban, hogy 1988-ban Magyarországon találtam új otthonra. Ahogy több művemben fogalmaztam "Otthonról hazajöttem", s egy év múlva sikerült kieszközölnünk, hogy családegyesítés révén új hazánkba, az anyaországba kövessen feleségem is.
Ekkorra már kialakult művészi repertoárral rendelkeztem, s kedvelt technikám, a székely fafaragás hagyományaira visszanyúló linómetszés folytán "a Kárpá-medence legnagyobb linóművésze"-ként emlegettek. Az átlagember számára talán kissé komor ám kritikusaim szerint rendkívül kifejező erővel bíró, expresszív - fekete-fehér metszeteim mellett főleg tájképeket, csendéleteket festettem, melyek New Yorktól a nyugat-európai nagyvárosokon át a távol-keleti Singapoore-ig neves galériák, műgyűjtők kollekcióit gazdagítják. Életem folyamán több mint 30 önálló, illetve számos közös tárlaton ismerkedhetett meg a nagyközönség munkáimmal, s a tiszaburaihoz hasonló művészeti alkotótáboraim nemzetközileg is elismertté váltak. Többek között a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, a Hatvany Galéria, a Magyarok háza vagy a több mint másfél évtizede sikeresen zajló és számos neves barátom, mint Csoóri Sándor, Pozsgai Imre nevével fémjelzett újvidéki művésztáborokat említhetném.
A festészet mellett mindig vonzódtam az irodalomhoz is, Magyarországra való érkezésem után szerkesztője lettem a fővárosi Erdélyi magyarság folyóiratnak, s nemzetünk legnagyobbjai alkotásait felvonultató "A kő marad" című antológiám kiadóra vár. Megemlíthetem még "Az ébredés dilemmái" aforizmakötetemet, illetve a művészi pálya lezárásaként, immár deresedő fejjel a számvetés célzatával született istenes, hazafias verseimet. Barátaim közé sorolhatom a hazai és a határontúli magyar művészvilág és irodalmi élet nagyjait (a teljesség igénye nélkül Döbrentei Kornél, Jókay Anna, Nagy Gáspár, Lovass István nevét említhetném), akiknek segítő jobbjukra mindig számíthattam megpróbáltatásaimban, hányattatott életem során.
Az alkotótáborral kapcsolatban elmondhatom, hogy örömömre szolgált, hogy a község vezetőinek baráti meghívására jómagam és művészbarátaim, alkotótársaim Tiszaburán lehettünk, s egy kellemes, művészi élményekben gazdag hetet tölthettünk e szép fekvésű, közvetlen és barátságos emberek által lakott Tisza menti faluban.
Örülök, hogy az alkotótábor révén számos fiatal és idősebb korosztálybeli művészetbarát ismerte meg, került közelebb az alkotók kezei közül kikerülő, a festők ecsetjén életre kelő művek csodájához.
Köszönjük a község vezetőinek, hogy biztosították számunkra a nyugodt alkotómunka feltételeit, köszönjük az itt élő, a hozzánk ellátogató, vagy csupán egy-egy szóra megálló, velünk elbeszélgető tiszaburaiak kedvességét, baráti gesztusait, apró ajándékait, a háziasszonyok gondos keze alól kikerülő finomságokat, mellyel megvendégeltek bennünket, s így kellemessé, felejthetetlenné tették számunkra ezeket a napokat- fejezte be a beszélgetést híres vendégünk.