Találkozónk margójára - Dr. Rénes Imre írása

Találkozónk margójára

Oldalainkon már beszámoltunk sikeres, kellemes hangulatban lezajlott rendezvényünkről, a "Tiszaburáról elszármazottak találkozójáról". Ezzel kapcsolatban nemrég juttatta el szerkesztőségünkhöz Dr. Rénes Imre, községünk díszpolgára, jelenleg Algyőn élő nyugdíjas állatorvos a "Találkozónk margójára" című, a rendezvénnyel és újraéledő tiszaburai emlékeivel kapcsolatos írását, valamint több mint fél évszázad eseményeire visszatekintő archív fotóit, fényképfelvételeit, amelyekért ezúton is köszönetünket kívánjuk kifejezni számára.
A doktor úr cikkét és a régi korok hangulatát időző képeket ezúton ajánljuk minden kedves olvasónk figyelmébe.

A Tiszaburáról elszármazottak első találkozóját pontosan húsz évvel korábban, 1988-ban tartottuk, a második világháború áldozatainak emlékére állított kopjafát pedig tizenhét évvel ezelőtt, 1991-ben avattuk fel.
E két korábbi esemény összefoglaló ünnepségének érzem a 2008. augusztusi újólagos találkozót szülőfalunkban. Ezen gondolkodva a temetőben, szeretteink sírja mellett, családommal együtt meghallottuk az első harangszót, amely istentiszteletre hívogatott. Régmúlt időkből tudom, hogy ezt hamarosan követi a második, a beharangozás. Siettünk a templomhoz, de bevonulásunk előtt még üdvözölhettem az egybegyűlteket. Tarr Lajos tiszteletes urat meglátva külön öröm töltött el, hogy lesz vezérénekesünk. Dr. Pataki Lajost és feleségét, majd Dr. Fehér Jánost, Kolozsvári Olgát, Nagy Gézát és családját, Dr. Halász Sándort és családját, Saághy Lacit, Török Lajost még az istentisztelet megkezdése előtt üdvözölhettem.
1988-ban templomunkban meghallgattuk az "István, a király" című rockoperát, 1991-ben ugyanúgy, mint most 2008-ban, Béza Tódor svájci énekszerző XC. zsoltárával, a kálvinista himnusszal kezdtük a szertartást: "Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Ott voltak többen a helybeliek közül is, így örömmel köszöntöttem a három Kacskó Sándort, Sanyi bácsit, fiát, unokáját és Berényi Pista bácsit. A kopjafa történetének ismertetését rám bízta a szervező bizottság. A Gróf Szapáryak taskonyi kastélyának parkjából származó tölgyfa magában hordozza az 1919-es magyar kommün katonáinak, a velük ellenséges román hadsereg puskagolyóit ugyanúgy, mint az 1944-es szovjet-nemet egységek Tisza menti harcának gránátrepeszeit. Ezeket túlélte, de a Szociális Otthon lúgos mosóvize évek alatt kipusztította. A kopjafára felvésett neveket viselő katonák viszont a puskagolyóktól és gránátrepeszektől haltak meg, vagy zsidó származású falubelieinkkel a gázkamrák végeztek.
Ezután a révházhoz mentünk egy terepszemlére, és a táj gyermekkori emlékeinket ébresztgette. Ott várakoztak a lovaskocsik a Taskonyba, a Szapáryak emelte kápolna meglátogatására. A Bárczay István nevét viselő művelődési házban nagy tetszéssel hallgattuk a burai iskolások műsorát, amelyet Fekete Éva tanárnő rendezett. Itt találkozhattam Dr. Kovács Zsigmond leányaival, Vladár Gyurival, N. Molnár Júliával és leányaival. Júlia férje, a lélekben buraivá lett Dr. Turay Kiss István sajnos nem lehetett közöttünk, ugyanúgy, mint az első találkozón jelenlévő Petrányi Miklós és Dr. Szebenyi Sándor barátom sem. Köszönthettem Dobler Erzsikét, Bodor Bélát, Bozsik Jóskát is. Többen hiányoztak közülünk, remélhetőleg legközelebb ők is jelen lesznek.
Nekünk a burai Tisza part a Riviéra. Lelkünk oda gyökerezett. Csak Burán áll össze illattá a folyó párája, az avar enyészet szaga, a füzek és nyárfák kilehelt aromája. Gyakran álmodom gyerekkori barátaimmal, tudok ilyenkor repülni nagyapám galagonyási szőlője, gyümölcsöse felett, mint 1944-ben a taskonyi hidat lebombázó amerikai repülőgépek. Számunkra a burai Sipos harang ugyanazt jelenti, mint a televízióból ismert Szent István Bazilika nagy harangja. Ráérőbb ismerőseimnek ajánlom saját módszeremet. Leülök déli 12 óra előtt a TV elé, és a Duna Tv. műsorára kapcsolok. Meghallgatom egy-egy kárpát-medencei, de elcsatolt magyar terület templomainak harangját, majd visszakapcsolok a pesti harangszóra. Ismerem Oroszvár, Diósförgepatony, Gyergyóditró, Körösfő stb. harangjait. De miért nem lehet országon belüli harangszót is felváltva hallani, például a debreceni Nagytemplomét, Kunhegyesét, de akár Tiszaburáét? Mi buraiak, akiknek a bábaasszony, vagy Monori doktor vágta el a köldökzsinórunkat, de talán még a gyermekeink is, odagyökereztünk az életet jelentő szűkebb szülőföldhöz, és föl-földobott kőként visszazuhanunk egy-egy találkozóra, vagy legalább halottak napja körül a temetőhöz, szeretteink és barátaink sírjához.
A találkozó megrendezéséért köszönettel tartozunk a község önkormányzatának, Farkas László polgármester úrnak és Molnárné Kaló Katalinnak. Katikának külön is köszönöm a számomra elküldött fényképeket, amelyek a találkozón készültek. id. Farkas László, Tiszabura díszpolgárának közbenjárására, kérésemre megkapom a Tiszabura Hangja című, negyedévenként megjelenő helyi lapot. Ebből értesülök a község életéről, a fontosabb eseményekről. Külön örömmel olvasom a község két autodidakta költő asszonyának, Vörössné Tóth Katalinnak és Németh Lászlónénak a verseit. Vörössné verseskötete a birtokomban van, olvasgatom és tetszenek gondolatai. Szomorúan hallattam, hogy a Taskonyban élő Pádár Júlia elhunyt. Kedveltem az ő írásait is, több elismerést érdemelt volna életében.
Sok tanult ember került ki falunkból, nemcsak diplomások, hanem más szakemberek is. Van tehát követendő példa a burai fiatalok előtt, van kit követniük. Éljenek a küzdés lehetőségével, mert erőfeszítések nélkül nem várhatjuk a felemelkedés csodáját. Amíg vannak verselő asszonyok, közösségi érzés, addig van jövője is a falunak, van remény, hogy a "szellem napvilága ragyogjon", ha nem is minden, de sok ház ablakán, ahogyan azt Petőfi Sándor is szerette volna.

1955. nevember
Ülő sor (balról jobbra): Szabó Ferenc, Petrányi Miklós, Ágoston Miklós
Álló sor (balról jobbra): Pataki Lajos, Rénes Imre, Kiss Gyula Ernő

1953. karácsony, Tiszapart Egy baráti társaság
(balról jobbra)
Rénes Imre, Gál Zsigmond, Ágoston Miklós, Kiss Gyula Ernő, Kiss Ferenc, Kakó Gyula, Szabó Ferenc

1942. vagy 1943. A tiszaburai levente focicsapat a "piroska" pályán

Álló sor (balról jobbra): Baksa Miklós leventeoktató, Filó Gábor, Baráth Gyula, Szalay József tanár, Kilián Gusztáv, Hajdu Sándor, Gróf Waldech Hermann tiszaroffi futballmenedzser
Térdelnek (balról jobbra): F. Szabó Béla, Kovács András, Papp (Mudri) Sándor, Berg József (Rénes Imre nagybátyja)
Fekvő sor (balról jobbra): Dobler László, Baksa Ferenc és Hubai Gyula