Az augusztusi II. Tiszaburai Művészeti Alkotótábor résztvevői közül Barna András festőművészt kívánjuk bemutatni Kedves Olvasóinknak.

Erdélyi katona családból származom (édesapám, nagyapám is szépen ívelő katonai pályát futott be, előbbi 1945-ben került szovjet hadifogságba). A második világháború befejezését követő embertpróbáló időszakban - jómagam karonülő gyermekként - kerültünk Magyarországra, s a Borsod megyei Abaújszántón találtunk új otthonra- kezdte beszélgetésünket a művész úr.
Középiskolai tanulmányaimat a budapesti Török Pál Képzőművészeti Gimnáziumban folytattam. Ma is tisztelettel adózóm neves festőművész tanáraim emlékének, akik tehetségemet kibontakoztatták, életemet a művészi pálya felé irányították. Díszítő és táblakép festészeti tanulmányaimat kezdetben a Parlament, a New York Kávéház dekorálásánál hasznosítottam, később kipróbáltam magamat a festészet majd minden ágában. Az olajképek mellett otthonosan mozgok az akvarell, a tempera, az akrill vagy akár a tusrajzok világában. Képeim témáját a magyar történelem és a paraszti élet köréből merítem, s ma is lenyűgözve tekintek példaképem, Munkácsy Mihály (akinek születési dátuma 100 év + 1 nap pontossággal esik egybe az enyémmel) hatalmas, szívet-lelket melengető kompozícióira.
Elmondhatom, hogy az alföldi táj szerelemesei közé számítom magamat. Mindig magával ragad a rónák háborítatlan nyugalma, végtelenje, ahol a tekintet határtalan távolságokat járhat be. Vásznaimon az Alföld szépségétől ihletetten színek és formák kelnek életre, ecsetvonásaim nyomán úgy érzem lüktető élettel telik meg a táj, a folyó, az állatok és emberek.
Alkotásaim közül - amire talán a legbüszkébb vagyok -, az a fővárosi lakásomban lévő majd 2 és fél méteres Székely szárnyasoltárom. Életem eddigi fő műve több mint két éves kutatás, történeti búvárkodás és majd egy esztendős alkotómunka után született, mely hazánk, és szűkebb pátriám, Erdély történelmének jeles eseményeit dolgozza fel. A két fedőtábla külső és belső oldalain a pogány lóáldozat szokása, a csodaszarvas legenda, a három nemzedék és Erdély himnusza kel életre, míg a központi részen Csaba királyfi serege (a képen 38 lovassal, korhű jelmezekben) vágtat a Tejút csillagösvényein. Az alkotás a millecentenárium alkalmából a Magyarok Világszövetsége által rendezett ökomenikus egyházi találkozón került kiállításra (érdekességként megemlíthetjük, hogy az oltár - gyönyörűen faragott kalotaszegi diófából készült keretével együtt - több mint 95 kg-ot nyom).
Emellett több mint 150 önálló kiállításon (főként Budapesten és Erdélyben) tekinthette meg műveimet a nagyközönség. Életem szinte minden pillanatát hivatásom tölti ki. Kevés szabadidőmet szakismereteim bővítésére fordítom (pl. az új műanyagalapú festékek, vagy régi mesterek technikáinak megismerésére, elsajátítására törekszem, néha - az egekbe szökő árak következtében - festékeimet magam keverem).
Jelenleg a főváros 17. kerületében, Rákoscsabán élek feleségemmel, két felnőtt leánygyermekkel, s három unokával büszkélkedhetek. A családon belül sajnos nem öröklődött a művészi hagyomány és a festői elhivatás (egyik lányom kézügyességét a cukrászmesterség terén kamatoztatja, elmondhatom, hogy a párizsi kiállításról 3. helyezéssel tért haza). Inkább leányunokámban ismertem fel ennek bizonyos jeleit (a "kis ravasz" néha engem is meglepő tusrajzai igencsak kelendőek a különböző tetováló-szalonok körében), s reményeim szerint ő viszi majd tovább művészi hivatásomat.
A tavalyi alkotótábor után immár másodízben látogatunk el e Tisza parti kis községbe, amelynek szépsége, az itt élő emberek kedvessége, szívélyessége mindig megragad bennünket. Feleségem egy héttel ezelőtt komolyabb műtéten esett át, ám nem tudtunk ellenállni a kínálkozó lehetőségnek, művésztársaink és a falu vezetőinek baráti hívásának. A felmerülő nehézségek ellenére itt vagyunk, s mindketten elmondhatjuk, hogy élményekben gazdag, felejthetetlen napokat töltöttünk Tiszaburán. Előretekintve - ha jövőre is megtisztelnek meghívásukkal -, újra szívesen jövünk el, keressük fel az Önök - reméljük művésztáborunk révén is hírnevet szerző - szépülő, fejlődő községét.