TISZABURA

keres

A tartalomhoz

Főmenü:


Szabó Lászlóné

Tiszabura > Akikre büszkék vagyunk > Napjainkban




Szabó Lászlóné
Etelka Néni
Tiszabura díszpolgára


Jónéhány éve, még 1997 végén avatták díszpolgárrá
Etelka nénit
aki hosszú és eredményes tanári pályája alatt sokunkkal szerettette meg a könyvek, versek olvasását,
s aki férjével együtt községünk lakóinak megbecsülését, tiszteletét vívta ki. Néhány mondatban a tanárnő pályáját, életútját szeretnénk bemutatni Tisztelt Látogatóinknak.


Családunk kezdetben a nagyszüleink - ma Tiszagyendához tartozó, akkor még majd 20 holdas területet, gyümölcsöskertet magában foglaló - tanyáján élt, majd 1940-ben, hat éves koromban - költöztünk kunhegyesi otthonunkba. Édesapán törekvő, földjét gyarapító parasztember volt, később - a szocialista rendszerben - a termelőszövetkezetben dolgozott - kezdte a beszélgetést Etelka Néni.

Az elemi tanulmányaim elvégzése után a világháború legnehezebb éveiben (a német megszállás, az orosz frontok átvonulása, bombatámadások, légiriadók, hosszú lovaskocsis utazások korszakában) kerültem a kisújszállási polgáriba. Az iskola, a tanulás mindig nagy vonzóerőt jelentett számomra.
Ismerőseimtől ölszámra hordtam az akkor még kemencesutban tartott ponyvaregényeket, s erre az időszakra tehetők első nagy olvasmányélményeim. Lenyűgözött Defoe hősének, a lakatlan szigeten kemény munkával otthont teremtő Robinsonnak a története, s megragadtak Gárdonyi tiszta jellemű, kalandos sorsú egri regényalakjai. Ha belefeledkeztem valamely könyv olvasásába, a külvilág zajai, történései szinte megszűntek számomra.

A sors különös kegyének tekintem, hogy amikor anyagi lehetőségeink híján nem tudtam megkezdeni gimnáziumi tanulmányaimat, váratlanul (édesapám vasúti utazása, s egy idegennel folytatott beszélgetése, s felajánlott segítsége kapcsán)
a békéstarhosi zenei tagozatos osztályban kezdhettem meg tanulmányaimat.
1952-ben kitűnő eredménnyel érettségiztem, s mivel ekkoriban az eminens diákok felvételi nélkül kerültek felsőoktatási intézményekbe, a fővárosi Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolára iratkoztam be. Tanáraim között neves egyetemi előadókat, tudósokat, illetve egy akadémikust is említhetek, akik a korábbi kedvenc tárgyaim, az irodalom és történelem mellett a tiszta, logikus felépítésű nyelvtant is megszerettették velem - mesélt diákéveiről. Ezekben a tanárhiányos években számos vidéki helységből érdeklődtek a végzős hallgatók iránt, s a főiskolához berkező pályázatok közül végül Tiszaburára esett a választásom.
A tanítás kezdetben több épületben, s gyakori délelőtt-délutáni váltásokkal zajlott.
A munkámban - a néha bizony éjféli órákig tartó dolgozatjavítások, fáradság és törődés mellett - mindig örömet találtam. Szívesen gondolok vissza olyan esetekre, amikor a kis iskolakerülő gézengúzt kézen fogva vezettem vissza a tanórákra,
mikor osztályomat megdicsérték kiránduláson tanúsított kulturált magaviseletéért, illetve ha munkám, személyes ráhatásom hozzájárult ahhoz, hogy jó képességű diákjaim szép sikereket érjenek el.

A községet szinte második szülőfalumnak tekintem, ahol elismerést, tiszteletet kapok majd mindenkitől. Itt találtam életem párját, akivel kölcsönös szeretetben, tiszteletben éltünk évtizedeken át, s aki sajnos 1996 óta nincs már közöttünk. Díszpolgárrá történő megválasztásom után úgy éreztem, hogy ez nem kizárólag a saját, hanem az uram érdeme is, aki mindig mellettem állt, segített, hogy munkámat úgy végezhessem, ahogy az megkívántatik.
E megtisztelő cím elnyerése egyben a pedagógustársadalom elismerése is, hiszen mindannyian hozzájárulunk e nemes munka, a jövő nemzedékek útjának egyengetéséhez.

Nyugdíjba vonulásom óta fölös szabadidőmet a családra, a szomszédasszonyommal végzett folyóparti sétákra, olvasásra, rejtvényfejtésre fordíthatom.
Attila fiamék Örményesen élnek, lehetőségeinkhez képest gyakran találkozunk, s ilyenkor külön öröm találkozni bűbájos kis unokámmal.

Úgy gondolom, mindenki már fiatal korától sejti, előre érzi sorsát, leendő életét. Legbelül, egész valómban mindig éreztem a vonzódást a pályához, az iskolához, a gyerekekhez. Számomra az volt megírva, hogy az ifjú generáció lelkével bánjak, istápoljam, hogy pedagógus kollégáimmal együtt minél többet, jobbat nyújtsunk számukra - fejezte be a beszélgetést községünk díszpolgára.




Kezdőlap | Tiszabura | Intézmények | Napjaink | Tallózó | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe