TISZABURA

keres

A tartalomhoz

Főmenü:


Bakó Sándor

Tiszabura > Akikre büszkék vagyunk > Napjainkban




Bakó Sándor

Tiszabura korábbi tanácselnöke
Tiszabura díszpolgára


Tiszabura korábbi tanácselnökét
a falunk fejlődéséért sokat tevő,
Bakó Sándort szeretnénk látogatóink figyelmébe ajánlani.


Családunk Tiszagyendán élt, édesapám egyszerű zsellérként dolgozott a környező urasági birtokokon - kezdte a beszélgetést Sanyi bácsi -, ám mindig tisztességre, becsületre nevelt bennünket. Jómagam kőművességedként indultam neki az életnek (1960-ban tettem le mestervizsgámat), s több éven át előbb Tiszaburán (a faluba házasságom révén kerültem), majd a fővárosban dolgoztam.

A háború befejezése után a szociáldemokrata párt tagjainak sorába léptem, majd az egyesülés után a kommunista pártba kerültem. S bár soha sem volt szándékom a magam dicsérete, azt hiszem elmondhatom, hogy képességeimet, tehetségemet elismerték, ahogy akkoriban fogalmaztak, a "jövő emberét" látták bennem. Így egy balatoni továbbképző tanfolyam után Budapesten vállalati munkaügyi osztályvezetőjeként dolgoztam, s a minisztériumban folytatott megbeszélések után szóba került trösztigazgatói kinevezésem is. Azonban öreg, gondozásra szoruló szüleinkre való tekintettel végül a felkínált állást nem fogadtam el, s községfejlesztési csoportvezetőként előbb a kunhegyesi, utóbb a tiszafüredi járási tanácshoz kerültem. Másfél évtizeddel később a nagy tiszai árvíz idején (1973-ban) a vízügyi kormánybiztos mellett hat község talpra állítási segélyeinek ügyét intéztem.
Habár itthon többször lehetőségem nyílt arra, hogy vezető állásba kerüljek (azonban soha senkivel nem kerestem az összeütközést, senki hivatalára nem törtem), végül csupán a '70-es évek elején fogadtam el a tanácselnöki megbízatást, s az itt eltöltött két ciklus után 1979-ben mentem nyugdíjba.
A mai fiatalok számára szinte elképzelhetetlenek azok a viszonyok, amelyek a mi generációnk mindennapjaihoz még hozzátartoztak. Abban az időben esténként még petróleumlámpával világítottunk, a Tiszáról, később a kutakról kannákban hordtuk a vizet, nem voltak járdáink, betonútjaink (sokszor előfordult, hogy az őszi esők idején a sárba fektetett csutkaszárat használtuk járdának).
Mindig jóleső érzés tölt el, ha látom, ha elmegyek azon épületek mellett, amelyek tanácselnökségem alatt születtek, jöttek létre. Néha a könny is kicsordul a szememből, ha rágondolok, mennyit jártam, mennyit kilincseltem ezek megépítése érdekében a minisztériumokban, a különböző állami és pártvezetőknél, meggyőzve őket, hogy ennek a kis falunak is szüksége van új iskolára, óvodára, vízműre, vezetékes ivóvízre, aszfaltozott utakra (csupán néhányat említve a sok közül). Sokan elirigyelték, szerették volna ha más községben épülnek meg mindezek, de sok gond és küszködés után végül sikerült majdnem mindent megvalósítanunk. Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor közadakozásból, szombati, vasárnapi társadalmi munkával együttes erővel, a falu javáért dolgozva építettük a ravatalozót, az óvodát, a TSZ-székházat.
Bár néha hallottam olyan megjegyzéseket, mint: "Ugyan mire mentél az önzetlenségeddel, nagylelkűségeddel!?", ám azt hiszem nem csupán a vagyonnal való bűvölködésben áll az életünk, s a pályámon és életemen át körülvevő tisztelet, szeretet és megbecsülés többet jelentett számomra mindennél. Elmondhatom, hogy mindig boldognak, megelégedettnek éreztem magamat, örömmel töltött el a munkám, hogy alkothatok, a köz javára dolgozhatok.
A mai generációknak annyit üzenhetek, hogy becsüljék, óvják amit eddig felépítettünk, s mindenki tehetsége szerint járuljon hozzá a falu szépítéséhez, a jobb, békésebb élethez.




Kezdőlap | Tiszabura | Intézmények | Napjaink | Tallózó | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe